Harmadéves egyetemistaként megválasztottak az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzat elnökének. A legjobb vezetőképző tréning volt, amiben valaha részt vettem: több mint 30 különböző szakos hallgatói önkormányzati képviselő együttműködésével kellett döntéseket hozni. Kétszer választottak újra ebben a funkcióban.
A napjainkban is működőELTE Karrierközpont alapító vezetője voltam 5 évig. 2007-ben a rektor közvetlen irányítása alatt hoztuk lére az Egyetem valamennyi polgára számára szolgáltatást nyújtó szervezetet.
Mindezek mellett végeztem a doktori tanulmányaimat szervezet- és vezetéspszichológia területen, kutattam és tanítottam. Gyakorlati szakemberként a tudományos munkám a mindennapi irányítási, vezetési tapasztalatokból táplálkozott és fordítva: a szakterület legújabb nemzetközi fejleményeit emeltem be a munkámba. A doktori képzés kötelező oktatási moduljában 3 évig az ELTE pszichológus hallgatóinak szociálpszichológia gyakorlatokat és kommunikációs készségfejlesztő kurzusokat tartottam.
A Felsőoktatási Tervezési Központ a felsőoktatási helyettes államtitkár irányítása alatt egy 2012-ben létrehozott új szakmai-módszertani központ volt, amely a felsőoktatási ágazati irányítás adatalapú döntéshozatalát támogatta. A projektköltségvetésből létrehozott központot majd 2 évig vezettem. Innen hívtak át 2013-ban Prof. Dr. Klinghammer István Államtitkár úr munkájának segítésére. Kabinetfőnökként első feladatom a 2012 év végi és 2013-as év elejei hallgatói tüntetések szakszerű és tartós rendezése volt, majd az ehhez kapcsolódó törvénymódosítás szakmai koordinációja. Ezzel egyidőben a korábbi Oktatási Államtitkárság részeként működő, önálló Felsőoktatási Államtitkárság munkaszervezetét alakítottam ki. Az ágazati stratégia kidolgozását végző csapatot vezettem, az ehhez szükséges szakmapolitikai egyeztetéseket és az erre épülő éves pénzügyi tervezés szakmai koordinációját végeztem.
10 éve tartok szervezetfejlesztési tréningeket, workshopokat és dolgozom vezetési tanácsadóként.
Több szervezetnek készítettem szervezeti diagnózist és beavatkozási javaslatokat dolgoztam ki, amelyeket végre is hajtottam. Felső- és középvezetők váltásának menedzsmentjét végzem, majd az új vezetők beilleszkedését támogatom coachingon, konzultációkon és workshopokon keresztül. A cégek menedzsmentjének stratégiai céljainak megvalósítását támogató tanácsadást nyújtok és kapcsolódó workshopokot, tréningeket tartok.
650
+ ÓRA TANÁCSADÁS & COACHING
60
NAP WORKSHOPOK & TRÉNINGEK
8
SZERVEZET SZÁMÁRA EGYEDI SZERVEZETI DIAGNÓZIS ÉS A SZERVEZET SAJÁTOSSÁGAIT FIGYELEMBE VEVŐ BEAVATKOZÁSI JAVASLAT KÉSZÍTÉSE
Végzettségek:
Master of Business Administration, BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
PhD fokozat vezetés-és szervezetpszichológia területen, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar
okleveles pszichológus, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Gyakorlati eszközök:
Vezetői konzultációkat tartok tanácsadás és coaching elemekkel.
Vezetői tréningeket és menedzsment workshopokat nyújtok.
Szervezetfejlesztés esetén szervezeti diagnózist készítek amelynek során a szervezeti kultúra, a csapat működésének főbb jellemzőit vizsgálom.
Igény szerint validált, nemzetközi sztenderdek alapján készült, és jogtiszta mérőeszközöket használok.
A folyamat végén a szervezetfejlesztés hatékonyságát előzetesen felállított szempontrendszer alapján visszamérem.
Süti beállítások
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét. Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta. Ez az oldal különböző típusú sütiket használ. Néhány sütit olyan külső szolgáltatások használnak, amelyek megjelennek az oldalon. Beleegyezése a következő tartománynevekre vonatkozik forgomelinda.hu
A létfontosságú sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A beállítás sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A statisztikai sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát.
A marketing sütik célja, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.
cssloaded
slng
crt
mysellvio_session
XSRF-TOKEN
A süti nyilatkozatunk utolsó frissítésének ideje: 2020.09.04.